A szakképzés területén megvalósuló szakpolitikai együttműködés az Európai Unió történetének legkorábbi időszakára nyúlik vissza. Már az EGK-t létrehozó római szerződésben foglalt gazdaságpolitikai célokból és közösségi kompetenciákból levezethető volt, hogy a szabad munkaerőáramlással létrejövő közös munkaerőpiacon – a foglalkoztatáspolitika, a szociálpolitika mellett – előbb-utóbb szükség lesz a képzési rendszereket érintő valamilyen mértékű együttműködésre is. Tekintettel arra, hogy az oktatás tartalmának és szerkezetének meghatározása mindvégig tagállami hatáskör maradt, az oktatási és képzési rendszerek közötti különbségek áthidalása nem a struktúrák összehangolásával, hanem a képesítések összehasonlíthatóságának eszközével, az átjárhatóság megteremtésével volt elérhető.

A 2000. évben elfogadott Lisszaboni Stratégia, amely az oktatásnak nem csak versenyképességi, de társadalmi szempontból is kiemelt jelentőséget tulajdonított, minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetett az oktatási együttműködés szorosabbra fűzésére. Ennek köszönhető, hogy létrejöttek az átjárhatóságot segítő különböző uniós eszközök, amelyek között mérföldkőnek számít az Európai Szakképzési Minőségbiztosítási Referencia Keretrendszerről (EQAVET) és az Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditrendszerről (ECVET) szóló 2009-ben elfogadott tanácsi ajánlás.